Ige

Szórólapok (ÚJ)

Henri J. M. Nouwen
Isten szeretett gyermekei vagyunk!

     Rövid életünk során nagyban meghatározza viselkedésünket az a kérdés: „Kik vagyunk?” Bár ritkán tesszük fel magunknak így, a mindennapi életünkben mégis nagyon határozottan megtapasztaljuk. 
   Általában három választ valósítunk meg az életünkben – és ezek nem feltétlenül azonosak azokkal amelyeket tudatosan adunk.  A három válasz a következő: „Azok vagyunk amit teszünk; azok  vagyunk amit mások mondanak rólunk; és azok vagyunk amink van”, vagy másként megfogalmazva: „ a sikerünkkel, a népszerűségünkkel, vagy a hatalmunkkal vagyunk azonosak.”
   Fontos felismernünk, hogy a sikertől, népszerűségtől, és hatalomtól függő élet nagyon törékeny. Törékenysége abból fakad, hogy e három mind olyan külső tényező, amelyet kevéssé tudunk befolyásolni. Állásunk, hírnevünk  és vagyonunk elvesztése sokszor teljesen akaratunkon kívüli okokból történik. Ha azonban tőlük függünk, eladtuk magunkat a világnak,  mert ekkor valóban azok vagyunk amit a világ ad nekünk. A halál pedig mindezt elveszi tőlünk. A végkövetkeztetés ekkor ez lesz: „Amikor meghalunk, végünk,” mivel amikor meghalunk többé már nem tudunk tenni semmit, az emberek     már nem beszélnek rólunk és semmink sincs már. Ha azok vagyunk amivé a világ tesz bennünket, akkor a világ elhagyása után már nem létezhetünk.  Jézus azért jött el hozzánk,  hogy hirdesse: a sikeren, népszerűségen és hatalmon alapuló önazonosság hamis – csupán a képzeletünk terméke! Határozottan és egyértelműen kijelenti: „Nem azok vagytok amivé a világ tesz benneteket. Isten gyermekei vagytok. Mindenki aki hisz Jézus Krisztusban. 

Hazatérés
       
    Életünk rövid alkalom arra, hogy igent mondjunk Isten szeretetére. Halálunk pedig teljes hazatérés ebbe a szeretetbe. Vágyunk-e a hazatérésre? Úgy tűnik legtöbb erőfeszítésünk arra irányul, hogy késleltessük, amilyen sokáig csak lehet.  A Filippieknek írt levelében Pál a-postol gyökeresen más hozzáállást  tanúsít: „Szeretnék elköltözni, hogy Krisztussal egyesüljek, mert ez mindennél jobb volna. De hogy értetek életben maradjak, arra nagyobb szükség van. „ (Fil 1:23-24). Pál leghőbb vágya, hogy Krisztus által teljesen egyesüljön Istennel, s ezért a halálra, mint „gyarapodásra” tekint. Másik vágy azonban az, hogy testében maradjon, és beteljesítse küldetését. Ez lehetőséget ad a gyümölcsöző munkára. 
    Újból ez a kihívás áll előttünk, hogy felülről tekintsünk életünkre. Ha Jézus valóban azért jött, hogy  - halála és feltámadása részeseivé téve bennünket – teljes közösséget kínáljon Istennel, mi mást is kívánhatnánk, minthogy levethessük földi porsátrunkat, s így elérhessük létezésünk végső célját? Egyetlen okunk van ebben a siralomvölgyben maradni: hogy folytassuk Jézus küldetését, melynek során  számos olyan alkalom adódik,  hogy gyümölcsöző munkát végezhessünk Isten országáért, a halál pedig az ünnepi csarnokra nyíló ajtó, ahol maga a Király szolgál majd fel nekünk. Micsoda feje tetejére állított létezés!  Ám ez Jézus útja, s ezt az utat kell nekünk is követnünk. Semmi beteges nincs ebben. Éppen ellenkezőleg, örömteli olvasata az életnek és a halálnak. Mindaddig amíg testben létezünk, gondoskodjunk testünkről megfelelően, hogy elhozhassuk Isten országának örömét és békéjét  mind-azoknak, akikkel utazásunk során találkozunk. Amikor azonban eljön a haldoklás és a meghalás ideje, örüljünk, hogy hazatérhetünk, s egyesülhetünk azzal, Aki a szeretettnek hív bennünket.   
    
Henri J. M. Nouwen
Nem vagyunk áldozatok többé

Az öröm okozta meglepetés szöges ellentéte a naiv optimizmusnak. Az optimizmus hatására azt hisszük, hogy a dolgok holnapra jobbra fordulnak. Egy optimista azt mondja: „ A háború véget ér, a sebeid begyógyulnak, a gazdasági válság elmúlik, a járvány nem terjed tovább…Hamarosan minden jobb lesz.” Az optimistának talán igaza van, talán téved, ám egyik esetben sem ő irányítja a körülményeket.
    Az öröm nem a világ állapotára vonatkozó pozitív jóslatokból fakad, és nem függ az életkörülményink hullámhegyeitől, - völgyeitől. Az öröm azon a hitbeli meggyőződésen alapul, hogy  jóllehet a világ amelyben élünk sötétbe borult, Isten legyőzte a világot. Jézus határozottan és egyértelműen kijelenti: „A világban nehézségek várnak rád, de örülj, mert legyőztem a világot!”
    A meglepetés nem az, hogy a dolgok hirtelen a  vártnál jobban alakulnak. Nem, a valódi meglepetés az, hogy Isten fénye valóságosabb minden sötétségnél, Isten igazsága hatalmasabb minden emberi hazugságnál, s Isten szeretete erősebb a halálnál. 
    A világ a Gonosz markában van, a sötétség erői uralják a világot. Nem is meglepő, hogy mindenütt szenvedést és fájdalmat látunk magunk körül. Ám, hagynunk kell, hogy az öröm meglepetést okozzon nekünk minden alkalommal, amikor azt látjuk, hogy Istené, nem pedig a Gonoszé az utolsó szó. Azáltal, hogy Jézus belépett a világba, és az isteni jóság teljességével szembeszállt a Gonosszal, megnyílt előttünk az út, hogy többé ne áldozatként, hanem szabad emberekként éljünk a világban, akiket nem az optimizmus, hanem a remény vezérel. 

A kívánságokon túl

Az öröm és a remény sosem jár külön utakon. Még egyszer sem találkoztam depressziós reménykedővel, vagy olyan reményvesztettel, aki nagyon örült. Ám az öröm nem azonos a boldogsággal, sem a remény a kívánságokkal. A boldogság és a kívánság többnyire  dolgokra, vagy eseményekre vonatkoznak. Azt kívánjuk, bárcsak jobbra fordulna az idő, vagy véget érne a háború, jobb állást szeretnénk, magasabb fizetést, vagy valamilyen jutalmat, s amikor beteljesül   a kívánságunk, boldogok vagyunk. Ám a remény és az öröm lelki ajándékok,  s abban a bensőséges viszonyban gyökereznek, mely ahhoz fűz minket, Aki örökké szeret bennünket, s Aki mindig hűséges marad hozzánk. Akkor is reménykedünk Istenben és örvendezünk az Ő jelenlétében, amikor kívánságaink nem teljesülnek, és az életkörülményink nem igazán tesznek boldoggá bennünket. 
    Életem legreményteljesebb és legörömtelibb pillanatai azok voltak, amikor nagy testi-lelki fájdalmat éreztem. Pontosan a visszautasítás és elhagyatottság élménye „kényszerített” arra, hogy Istenhez kiáltsak: „Te vagy az egyetlen reménységem Te vagy az örömöm forrása.” Amikor a megszokott dolgokra már nem támaszkodhattam, felfedeztem azt a valódi támaszt és igazi biztonságot, amely messze a mi világunk határain túl található. 
   Gyakran arra a felismerésre kell jutnunk, hogy amit addig reménynek és örömnek gondoltunk, alig volt több sikerre, és jutalomra irányuló önző vágynál. Fájdalma lehet ez a felfedezés, ámde egyenesen annak a karjaiba vezethet, Aki minden reményünk és örömünk forrása.   

Amikor szívből hiszem, hogy Isten ma valóban velem van, biztonságot adóan tart isteni ölelésében, és minden léptemet vezeti, elengedhetem azt a kínzó vágyamat, hogy mit hoz a  holnap, vagy mi fog történni a jövő hónapban vagy évben. Teljes mértékben ott lehetek ahol vagyok, és odafigyelhetek az isteni szeretet
 ezernyi jelére bennem és körülöttem.  


Max Lucado
JÓ HÍR

A pokol a legrosszabb állapotú társadalom. Még ennél is szörnyűbb az, hogy a pokol az egyes emberekből is a legrosszabbat hozza ki. Felszínre hozza és felerősíti a legrondább tulajdonságokat. Az epekedés sohasem talál beteljesedésre. Az aggódók rettegni fognak és soha nem találnak békére; a tolvajok lopnak, de soha nem lesz elég amit összeszednek; az iszákosok mindig szomjasak lesznek és a falánkok soha nem fognak jóllakni. Nem tudnak megelégedni. Emlékszel? „Férgük nem pusztul el”  -Mondja Jézus a   Márk evangéliuma 9:48-ban. A-hogy egy író megfogalmazta: „Nemcsak a hitetlen lesz a pokolban, hanem  a pokol is őbenne. „  Jézus a menny és pokol időbeli hosszát ugyanazzal  a melléknévvel írja le. ÖRÖK. „Ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre.” (Máté evangéliuma 25:46)  A  pokol ugyanaddig tart mint a menny. Lehet, hogy akad egy vészkijárat, vagy egy évzáró, de én még nem találtam rá ezekre. Sok minden elvész, semmivé lesz a pokolban: a remény, a boldogság; de az istentagadók teste és lelke továbbra is kívül folytatja.    A menynnyen kívül, a reményen és Isten jóságán kívül. Egyikünk sem látott még ilyen áldatlan világot. Még az emberiség leggo-noszabb szférái is ismerik Isten kegyelmét. Akik hallani sem akarnak Istenről azok is élvezik adományait. Adolf Hitler megcsodálhatta az Alpok szépségét, Szaddam Husszein gyönyörködhetett a lélegzetelállító sivatagi napfelkeltében. A diktátor, a gyermekmolesztáló, a sorozatos kéjgyilkos és a drogkereskedő egyaránt részesül Isten jóságának általános kegyelméből. Hallhatják a gyermekkacajt, orrukat megcsapja a készülő vacsora illata és nekik is jár a lábuk a jó zene ritmusára. Megtagadják Istent, mégis részesei ajándékainak. 
     Azonban mindezek a kiváltságok elvétetnek a pokol kapujában. A törvényszegők „örökre távol maradnak az Úrtól és dicső hatalmától.”(2Tess 1:9) A pokol semmit sem ismer a mennyben tapasztalható jóságból, a túl-csorduló isteni áldásokból. A meg nem térők csak ördögi kacajt hallanak; csupán önző vágyakat ismernek, ahogy James Denney skót professzor írja az Istent elutasítókról: „Olyan éjszakába lépnek, amire hajnal nem hasad.”  A halál rögzíti az erkölcsi iránytűt: Az emberek abban az állapotban maradnak, ahogy a halál érte őket. Úgy tűnik, hogy a Jelenések könyve  21:11  a pokolba jutott meg nem térő gonoszokat emeli ki: „ Aki gonosz, legyen go-nosz ezután is, és aki bűntől szennyes, legyen szennyes ezután is.” Az  Isten nélküliek istentelenek maradnak. 
     A pokol nem egy javító, vagy nevelőintézet. Lakói nem hallanak szülői bátorítást, szókimondó prédikációkat sem Isten hangját, sem népének beszédét. Mondogasd csak Istennek egy életen át, hogy hallgasson el és végül úgy is lesz! Isten meghallgatja ha csendre intjük.
A pokol a lázadók maguk választotta otthona. A pokol nem azoknak van fenntartva, akik – ha küszködve is, de – Krisztus követésére törekszenek, hanem azoknak, akik ellenszegülnek Istennek, és lázadnak ellene. Azoknak, akik ezt mondják Jézusnak: „Nem akarjuk, hogy ez uralkodjon felettünk!” (Lukács evangéliuma 19:14) Ezért Isten minden idők legnagyobb  méltóságát tanúsítva tiszteletben tartja ezt a kívánságukat. „Nem kívánom a bűnös ember halálát, hanem azt, hogy a bűnös megtérjen útjáról és éljen.” (Ezékiel könyve 33:11) Tehát nem az Ő akarata, hogy bárki is elvesszen, de az a tény, hogy némelyek elvesznek rávilágít Isten igazságosságára. Istennek aki természete szerint szent, ki kell rekesztenie a gonoszságot az Ő új világából. Az örökké kegyelmes Isten soha nem kényszeríti ránk akaratát. A  lázadókat arra kéri, hogy maradjanak a hajón, de nem kötözi őket az árbochoz. C.S Lewis írta: Készséggel elismerem, hogy a kárhozottak a maguk módján sikert érnek el. Lázadásukat véghez vihetik. A pokol kapui belülről vannak bezárva. Egy szerető Isten hogyan küldheti pokolra a bűnösöket? Nem kell így tennie, mert önként mennek oda. Ön ne így tegyen!                            
Igazságtansággal vádolni Istent? Hiszen figyelmeztető szalaggal tekerte be a pokol tornácát, és milliónyi jelzőfényt helyezett el a bejárata előtt.

Max Lucado



Hazavárnak

     John Todd még csak kisfiú volt amikor szülei meghaltak árván hagyva őt és testvéreit. Amint az 1800 –as évek elején szokásban volt,  rokonok vették magukhoz az árvákat. Az egyik nagynéni felajánlotta, hogy otthont ad a kis Johnnak, ezért elküldte érte szolgáját, aki Caesarnak hívtak. A fiúcska felkapaszkodott a ló hátára apró karjaival átölelte a férfit és elindultak az új otthon felé. Kérdései elárulták a félelmeit:
- Ott lesz a néni?
- Ó igen! – Biztosította őt Caesar-. Ott lesz és várni fog rád!
- Jó lesz nála laknom?
- Jó kezekbe kerülsz fiam.
- Szeretni fog engem? 
- Meghiszem azt! Jószívű asszony! – felelte türel-mesen és kedvesen a szolga. 
- Gondolod, hogy elmegy aludni mire odaérünk? 
-Dehogy! Fennmarad és várni fog téged. Ha kiértünk ebből az erdőből, meglátod a gyertyafényt az ablakában!
Így is történt. Ahogy a ház közelébe értek John észrevette a gyertyafényt az ablakban, és nagynénje ott állt az ajtóban. Félszegen elindult a verandához, ahol a néni lehajolt, megpuszilta és így szólt:
- Isten hozott idehaza!
John Todd a nagynénje szárnyai alatt nőtt fel, aki édesanyjaként viseltetett iránta. Amikor eljött a pályaválasztás ideje, Isten hívásának engedel-meskedve lelkipásztor lett. Évek múlva a szerepek felcserélődtek: a nagynéni megüzente, hogy egészsége egyre romlik és tulajdonképpen a halálán van, mire John a következő levelet küldte neki:

Kedves Nagynéném!

Évekkel ezelőtt elhagytam egy haláltól sújtott házat, és fogalmam sem volt, hogy hova megyek, törődik-e velem majd valaki, vagy befellegzett nekem. Hosszú volt az út, de a szolga bátorított. Végre megérkeztem karjaid közé az új otthonomba. Vártak  rám, és biztonságban éreztem magam.  Mindezt neked köszönhetem. 
    Most neked kell menned. Azért írok, hogy elmondjam: Valaki fenn van és vár rád. A szobád kész, a fények világítanak, az ajtó nyitva: számítanak rád!

Rád is várnak! Jézus helyet készít neked: a tökéletessé tett emberek tökéletes helyét, melyre a mi tökéletes Urunk vigyáz. Ha majd elérkezik az ideje, eljön érted és hazavisz magához. 
Jn. 14.1-3
„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy  elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is.”


Egy biztos, élvezni fogod a mennyei állapotot. Fáradtság, önzés, és kudarc nélkül.  Tiszta gondolkodással, fáradhatatlan izmokkal és felhőtlen örömmel. A menny a tökéletessé tett emberek tökéletes helye,  a mi tökéletes Urunkkal.

Henri J. M. Nouwen

Új kezdet

       Új kezdet! Meg kell tanulnunk minden napot, min-den órát, igen, minden percet új kezdetként élni, páratlan alkalomként, hogy mindent megújítsunk. Képzeljük el, hogy minden percet új élettel várandósnak, minden napot ígéretekkel telinek érezhetnénk! Mi lenne, ha úgy járhatnánk – kelhetnénk, az új esztendőben, hogy mindig halljuk  a hangot: ”Ajándékom van számodra, alig várom már, hogy lásd!” Képzeljük csak el! 
    Vajon lehetséges, hogy a képzeletünk elvezessen bennünket az életünk igazságához?  Igen, lehetséges! A bökkenő az, hogy az évről évre hosszabbra nyúló múltunkat hagyjuk így beszélni magunkhoz: „Ismersz már, láttál már mindent, járj a földön! A jövő sem lesz különb a múltnál. Próbáld meg túlélni ahogy tőled telik.” Ravasz rókák hada ugrik ránk hátulról és suttogja a fülünkbe a nagy hazugságot: „Nincs új a nap alatt. Ne hagyd magad átrázni!” 
    Ha hallgatunk a rókákra, idővel igazuk is lesz: az új esztendőnk, új napunk és új óránk lapos, unalmas és szürke lesz, és semmi újat nem tartogat majd. 
    Mi hát a teendőnk? Először is vissza kell küldenünk a rókákat a helyükre:  a rókalyukba. Majd ki kell tárnunk az elménket  és a szívünket a hang felé, amely életünk hegyén-völgyén át zengi: „Hadd mutassam meg neked, hol élek én a népem között.  A nevem: „Isten veled van.” Felszárítom szemedről a könnyeket – nem lesz több halál, gyász vagy szomorúság.  A régi világ elmúlt” (ld. Jelenések könyve 21: 3-5)  
    E mellett a hang mellett kell döntenünk. Minden egyes döntés hatására egy kicsit nyitottabbá válunk arra, hogy felfedezhessük a pillanatban rejtező, megszületni vágyó, új életet.

„Kellett volna” és „ Mi lesz, ha…?” nélkül

     Nehéz  a jelenben élni. A múlt és a jövő egyfolytában zaklat bennünket. A múlt a bűntudattal, a jövő az aggodalmakkal.  Annyi   minden történt az életünkben amivel kapcsolatban nehéz a szívünk, megbánást haragot, zavart, de legalábbis vegyes érzelmeket érzünk.  Mind-ezeket gyakran még a bűntudat is áthatja.  A bűntudat   így szól hozzánk: „Mást kellett volna tenned mint amit tettél, mást kellett volna mondanod, mint amit mondtál.” Ezek a „kellett volnák” táplálják a múlttal kapcsolatos bűntudatunkat  és megakadályoznak bennünket abban, hogy teljes mértékben jelen legyünk az adott pillanatban. 
    Az aggodalmaink még a bűntudatunknál is rosszabbak: behálózzák életünket a „Mi lesz, ha…? Kezdetű mondatokkal. „Mi lesz, ha elveszítem az állásomat; mi lesz, ha meghal az apám; mi lesz ha elfogy a pénzem, mi lesz, ha hanyatlásnak indul a gazdaság,  mi lesz, ha kitör a háború?” Ezek az őrlődések annyira betölthetik a gondolatainkat, hogy vakká válunk a kerti virágokra és az utcán mosolygó gyermekekre, vagy süketté a barátunk hálás hangjára.
    Életünk igazi ellenségei ezek: „kellett volna” és „mi lesz ha…? kezdetű gondolatok. Visszahúznak bennünket a megváltoztathatatlan múltba, és előrerángatnak a kiszámíthatatlan jövőbe. A valódi élet azonban az ittben és a mostban zajlik. Isten a jelen pillanat Istene. Isten mindig a jelen pillanatban van, legyen az a  pillanat nehéz, vagy könnyű, örömteli, vagy fájdalmas. Amikor Jézus Istenről beszélt,  mindig úgy utalt rá, mint aki  ott és akkor van, ahol és amikor mi vagyunk. „Amikor engem látsz, Istent látod. Amikor engem hallasz, Istent hallod.” Isten nem olyasvalaki aki volt vagy lesz, hanem az, Aki van, s Aki értem van a jelen pillanatban. Ezért jött el Jézus, hogy eltörölje a múlt terheit és a jövő aggodalmait. Azt akarja, hogy fedezzük fel Istent itt és most, éppen ahol vagyunk.  


 Rick Warren

Több az élet...

A földi élet még nem minden. A földön töltött éveink csak a főpróbát jelentik a valódi előadás előtt. Hiszen a halál túloldalán, - az örökkévalóságban – jóval több időt töltünk el mint itt. Az itteni élet készít fel az ottanira.  A földön legfeljebb száz évig élünk, az örökkévalóságban viszont végtelen ideig. Arra teremtettünk, hogy örökké éljünk. Belső ösztönünk azt súgja, hogy jó lenne halhatatlannak lenni. Nem más miatt vélekedünk így,  minthogy Isten  elültette  ezt  a vágyat az agyunkban. Eljön a nap amikor szívünk utolsót dobban, majd megáll: ez a testünk és a földi életünk végét jelenti majd, noha mi magunk nem szűnünk meg létezni. Földi testünk ideiglenes szállása csak a szellemünknek. A Biblia „sátornak” nevezi, viszont az ezután után kapott testet már „háznak”  „Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk.” 2 Korinthusi levél 5.1 Míg a földi életben számtalan választási lehetőségünk van, az örökkévalóságot illetően csak kettő:
menny, vagy pokol. Amilyen a kapcsolatunk Istennel itt a földön, olyan  lesz  majd  a mennyben is. Ha megtanuljuk szeretni Isten Fiát Jézust, és meg-tanulunk bízni benne, akkor érvényes meghívásunk lesz arra, hogy vele töltsük az örökkévalóságot is. C.S. Lewis szerint: „Kétféle ember van: akik azt mondják Istennek: „Legyen meg a te akaratod” és akiknek Isten mondja azt, hogy „Jól van, legyen ahogy te akarod.”Szomorú, hogy sokaknak Isten nélkül kell majd elviselniük az örökkévalóságot, mert földi életüket nélküle látták jónak leélni.
   Az örökkévalóság fényében átalakul az ember értékrendje. Bölcsebben bánunk az idővel és a pénzzel, nagyobb hangsúlyt fektetünk a kapcsolatokra és a jellemünkre, s kevesebbet foglalkozunk a hírnévvel, a meggazdagodással, a sikerekkel, s talán még a szórakozással is. Mivel örökkévalóság vár ránk, ezért mindennek amit a földön teszünk, örök következménye van. MILYEN A JÖVŐ?
A Biblia ezt mondja erről: “Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek.1 Kor. 2:9 Tudhatunk egy néhány dolgot. Tudhatjuk például, hogy örökkévaló lakóhelyünk most készül a mennyben, és majd újra találkozunk hívő  sze-retteinkkel. Megszabadulunk minden fájdalomtól és szenvedéstől, és olyan feladatot kapunk, amely-ben örömünket leljük. Ellenben nem  a felhőkön fogunk csücsülni glóriában, hárfáinkat pengetve. majd az Istennel való kapcsolatot, és ő is örömét leli majd bennünk korlátlanul és végtelenül. Eljön a nap, amikor így szól majd hozzánk Jézus:  „Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot.”Máté evangéliuma 25:34 Többet kellene gondolkodnunk az örökkévalóságon és nem kevesebbet!  A többségnek csak temetések alkalmával jut e-szébe az örökkévalóság, s akkor is csak felszínes, szentimentális gondolatok formájában. Balgaság lenne úgy leélni életünket, hogy nem készülünk föl valami olyasmire, amiről biztosan tudjuk, hogy be fog következni.  
   Ha Jézuson keresztül kapcsolatunk van Istennel, akkor nem kell félnünk  a haláltól: az csak az ajtó, mely az örökkévalóságra nyílik. A földön ránk sza-bott idő utolsó óráját jelenti majd, de nem a véget. Matthew Henry mondta: „Mindennapos feladatunk kellene,  hogy legyen, hogy készülünk az utolsó napra.”                                             

Bayer György

Éljünk a lehetőséggel!


Felmerült már Önben a kérdés, hogy miért nem sodort el még bennünket az ár? Miért nem temetett még maga alá a rengő föld? Hálára való ok ez. Új elkötelezésre való felhívás. Mindez kegyelem! Még tart számunkra a kegyelmi idő. Isten lehetőséget ad a megtérésre, újjászületésre, engedelmes odaszánásra, képességeink szerinti szolgá-latra. Milyen jó! A kegyelem azért adatik, hogy éljünk vele. Egyszer lejár az ideje. Vagy azért mert el kell innen mennünk, mert lejár napjaink sora, vagy mert Isten azt mondja, hogy ELÉG! Ha még nem mondta eddig, az hosszútűrő szeretete miatt történt, nem érdemeink miatt, hiszen olyanunk nincs is. Mi elbutultunk a bűnesetben és elveszítettük józan ítélőképességünket a Biblia szerint. 
Ézsaiás próféta azt mondta, hogy mint a birkák, úgy megyünk a magunk feje után, úgy élünk, mintha nem létezne Isten – a szent, szerető, teremtő, megváltó, irgalmas, hosszútűrő Atya. Kitalálunk magunknak meséket, pótszereket, pótisteneket, pót-igazságokat és pótmegoldásokat, de  e-gyik sem elég. Nem nyújtják a megoldást, bár azt hisszük róluk. “Ha több pénzem lenne... Ha  más  lenne  a feleségem, férjem, munkahelyem, főnököm, beosztottam... Ha más lenne a rendszer, a politika, a miniszterelnök...” 
Tényleg mindig külső tényezők és megoldások segítenének? Az igaz, hogy belénk véste az ateizmus, meg az elmúlt átkos, hogy a külső változás majd belső változást és emberibb emberré válást fog hozni. Sajnos azonban, ez nem így van. Pont a fordítottja az igaz. A változás – márpedig van ilyen –, belülről hat kifelé. Kár másként és mással  kísérletezni. Lehet próbálkozni, de az életünk nagyon rövid ahhoz, hogy túl sokáig kísérletezzünk. 
Az ember tragédiája nem az, hogy ott van, ahol leledzik, hanem hogy ott akar maradni annak ellenére, hogy kész a megoldás Krisztusban. Van út az életre! Nagybetűs, boldog    ÉLETRE! Van bejárat az üdvösségre, örök életre. Van Szabadító! Lehetne szabadságban élni. Lehetne ÉLET az évődés helyett! Isten tenyéren kínálja a kincseket: hitet, szeretetet, reményt, bűnbocsánatot, biztonságot és békességet. Ki az, akinek kell? Hajlamos rá az ember, hogy elmenjen mellette, mint annak-idején is a jelen levő Jézus Krisztus mellett, aki ott állt előttük, és kínálta az ÉLETET. Jöhet min-denki, aki akar! Nincs kivétel. Jöhetnek a nacionalisták, a kommunisták, az ateisták, a nihilisták cigányok, és a vallásos függőségben élő örömtelen egyháztagok is. Mindenkit kitárt karokkal vár az átszegzett kezű, értünk halt és feltámadt Jézus Krisztus!                                        


„Istenem, könyörülj rajtunk bűnösökön! Segíts, hogy belássuk elrontott életünket és hittel megragadjuk szeretetből felénk kinyújtott kezedet!”